Webáruház

Olcsó, hatékony és környezetkímélő a mosószóda

Ruha és környezetbarát mosószóda
Ruha és környezetbarát mosószóda

Sok mosószer ugyanazon az alapanyagon nyugszik. Ugyanis a legtöbb mosószerben megtalálható a mosószóda. Azzal, hogy még néhány összetevővel gazdagítják őket és egy nagy adag szintetikus alapú illatanyaggal. Aztán nem kevesen tapasztalják, hogy száraz a bőrük, nem egyszer ekcémás.

Ugyanis bőrünkre ritkán gondolunk úgy mint a legkiterjedtebb légzőszervünkre, pedig az. Amikor a kimosott ruhában maradt mosószer egész nap a bőrrel érintkezik, és ehhez még esetleg egy öblítő is társul, a bőr pórusain keresztül a nap folyamán ez a szervezetbe jut.

Erre a folyamatos vegyi raktárra egyikünk szervezetének sincs szüksége. Hiszen épp elég káros környezeti hatásnak vagyunk kitéve. Mivel a mosószóda illatmentes és a környezetben lebomló vegyszer, így ez árt a legkevésbé a bőrünknek, a környezet kíméléséről nem is beszélve.

Különféle kiszerelésben kapható, ára nagyon kedvező. Aki mégis illatossá szeretné tenni ruháját, illóolajjal, illetve a ma már kapható természetes alapú mosóparfümmel oldhatja meg. Ezenfelül a mosószóda tisztítószerként is megállja a helyét. 

Back To Top