
Aki foglalkozik a régi idők tanulmányozásával, látja, hogy eleink mennyi mindent megtettek azért, hogy az egészségüket megóvják. A hangsúly nem a gyógyításon volt, hiszen sok mindent nem is tudtak gyógyítani. Azt viszont jól ismerték, hogy hogyan maradjanak egészségesek.
Ehhez az is hozzájárult, hogy közel sem éltek olyan egészségtelenül, mint ahogyan ma a legtöbben teszik. Éppen ezért van egyre több híve az egészséges életmód mozgalomnak. Egyre több az ismeretanyag is ebben a témában, és egyre többen jönnek rá, hogy mire kéne odafigyelni.
Azok, akik foglalkoznak ezzel a témával, egy idő után már látják, hogy milyen is valójában az egészséges életmód, Mi az, ami fontos, mik az alapvető elemei. Aki egyszer kialakított egy ilyen életet, annak az egészséges életmód a mindennapok részévé válik.
Ez azt jelenti, hogy nem eszik meg bármit a szép csomagolása miatt, és csak azért, mert ízletes. Megnézi az élelmiszerek összetételét, gondot fordít arra, hogy testmozgást is végezzen, amikor lehet, a friss levegőn. Nem utolsósorban pedig odafigyel a lelki egészségére is, a gondolataira, szándékaira és arra, hogy hogyan éli meg élete történéseit.