Szolgáltatás

Ne várjunk a csöpögő csap cseréjével

Csöpögő csap

Olykor úgy gondoljuk, hogy némelyik meghibásodott eszköz cseréje vagy javítása várhat, ha a probléma nem annyira látványos, esetleg a szóban forgó eszköz még el tudja látni a rendeltetését. Sajnos, nagyobbat nem is tévedhetnénk.

A csöpögő csap esetében az egyetlen jó megoldás, ha nem várunk a probléma megoldásával, hanem azonnal a tettek mezejére lépünk. Sajnos ez a meghibásodás nem fog magától rendbe jönni, így nincs sok értelme halogatni a megfelelő lépéseket.

A kellemetlen és idegesítő csöpögésen túl, a probléma komoly anyagi kárhoz is vezethet. Ha a csaptelep folyik, a vízkő tönkre fogja tenni a mosdókagyló belső felületét és a nem túl esztétikus vízkőtől pedig nagyon nehéz megszabadulni. Sajnos a csöpögő csap okozta nagyobb kárt pénztárcánk fogja megérezni, hiszen pár hét leforgása alatt, a feleslegesen elfolyt vízmennyiséget a vízóra extra vízfogyasztásként értékeli.

Ha a hónap végén azzal szembesülünk, hogy a megszokott összeg helyett jóval többet mutat a számla, azt nyugodtan írhatjuk a csöpögő csap rovására. A meghibásodott csap több későbbi problémának is lehet az előfutára. Amit kezdetben egy kisebb beavatkozással is helyre lehetne hozni, az a jövőben lehet, hogy teljes cserét fog igényelni.

Természetesen senkinek nem kell ecsetelni, hogy ez is plusz költséget jelent, amitől megkímélhettük volna magunkat. A legkézenfekvőbb megoldás a csöpögő csap esetében, ha azonnal szakértő szerelőt hívunk, aki biztonságosan és gyorsan elvégzi a munkát és megkímél bennünket a későbbi fejfájástól.

Back To Top