Vásárlás

Rum, a kalózok vize

rum
Rum

A tengerek rémei, a kalózok bizonyára jól ismert személyiségek minden földrészen és országban. Az általános tudnivaló róluk, hogy imádott frissítőjük a rum, amit szinte vízként fogyasztottak. Manapság természetesen az ital már nem pusztán hozzájuk köthető, az elit példányok igen kedveltek az előkelő éttermek és bárok köreiben.

Alapvetően két főkategóriára oszthatjuk ezt az alkoholt, a fehér, illetve a sötét fajtára. A bennük lévő differencia csupán a fogyasztásuk terén nyilvánul meg. A fehéret ebéd előtt, kis feles pohárból szokás fogyasztani, egy csöppnyi jéggel kísérve. A sötét rumot viszont kifejezetten az étkezések után szolgálják fel, úgynevezett digestifként.

Ebben az esetben már széles pohárba töltik, és mellőzik a jeget is. Az úgynevezett long drinkek körében is elterjedt a rum mint alapanyag. Általában kólával, gyömbérrel, esetleg gyümölcslével, de még citrommal is kísérhetik az alkoholt. Ha a legjobb márkák közül szeretnénk válogatni, akkor érdemes az A.H. Riise, az Abuelo, valamint az Appleton italait fogyasztani.

Címkék:
Back To Top