Sajnos, Magyarország lakosságának jelentős hányada küszködik az érszűkület problémájával, ami egy nagyon súlyos egészségügyi gond, ráadásul szörnyű következményekkel járhat. Ugyanakkor tudni kell, hogy a láb érszűkület tünetei roppant hasogatóak, fájdalmasak, amelyek sétálás vagy gyaloglás közben jelentkeznek, általában az alsó végtagokban. Elmondható ugyanakkor, hogy mire ezeket a kínokat átéljük, vagyis a szimptómák érezhetővé válnak, addigra már a betegség előrehaladott állapotban van.
Nemcsak a fájdalom szerepel a láb érszűkület tünetei között, hanem a hideg végtagok, illetve a kékes elszíneződések is a lábfejen. A legjobb az volna, ha meg tudnánk előzni ezt a megbetegedést, ami elsősorban egészséges életmóddal, sok mozgással érhető el, de megtámogatható mofetta fürdővel is. Vannak vérkeringést fokozó gyógynövények, amelyek nagyon jók úgy prevenció szempontjából, mint a kezelés érdekében. A láb érszűkület tünetei tehát nem azt jelzik, hogy életünk végéig a problémával kell küszködnünk.
Bonyodalmas feladat a fekélyes láb gyógyítása
Sok hajlamosító tényező létezik, amelyek befolyásolják a fekélyek kialakulását, sok esetben meg is gyorsíthatják azt. Ha már megvan a baj, akkor a fekélyes láb gyógyítása a lehető leghatékonyabb módszerrel kell történjen. Súlyos esetben szakorvos segítsége szükséges, aki a legtöbbször gyógyszeres készítményeket ír fel a problémára, de még így is hosszú idő eltelik, mire a gond megoldódik. A mechanikai védelem szintén hatásos, ami rugalmas pólya vagy kompressziós harisnya viselését jelenti.
A gyógynövények ereje szintén bevethető annak érdekében, hogy fekélyes láb gyógyítása gyorsabb és sikeres legyen. Ehhez használhatjuk a kamillából és/vagy körömvirágból készített főzetet, illetve az aloe vera növény nedvét is, amit felvihetünk egy géplapra és a bőrre kenhetjük. Aztán jót tesz a kókusz- és a teafaolaj is, hiszen ezeket számos kultúrában használják a népi gyógyászatban. Ezeknek az alkalmazásánál figyelni kell arra, hogy pontosan betartsuk a használati utasításokat, mert csak így lehet tökéletesen eredményes a fekélyes láb gyógyítása.