Szolgáltatás

Violetta terhes története röviden

Violetta terhes történetei
Violetta terhes történetei

A nők mind-mind másképp élik meg a terhességet. Violetta mindig is erős nő volt, azonban a várandósság miatti tétlenség teljesen kiakasztotta. Violetta terhes időszaka sok mindent megváltoztatott.

Persze akkor is megmaradt az erős nő jellem, azonban ezt próbálta követelőzésként érvényesíteni. A legtöbb nő panasz nélkül próbálja végigvinni a terhességet. Ez vele sem volt másképp. Ha valami kellett, megszerezte magának, ha valahol fájt, akkor inkább hallgatott róla.

Violetta terhes periódusai sok mindenben változtak. Az első trimeszter viszonylag nyugodt volt. Kevés reggeli rosszulléttel küszködött, és ha volt is, próbálta azt csendben elintézni. Jelleméhez tartozik a kockáztatás, amit igen nehéz volt kordában tartani.

Szeretett mindig ő uralkodni, és az, hogy a baba miatt korlátok közé volt szorítva, bosszantotta. Violetta terhes mivolta megváltoztatta némiképp. Türelmesebb lett azóta, és hagyja, hogy kiszolgálják. Természetesen ezt sok nő nem bánja, de ezelőtt sosem tett ilyet. A szülés a legtöbb nőt megváltoztatja.

Back To Top