társkeresőn

Társkeresőn

A mai felgyorsult világban, amikor is rengeteg minden az online térben történik, egyáltalán nem lehet meglepő, hogy egyre többen kacérkodnak az internetes társkeresés gondolatával. Budapesten az emberek többsége ma már inkább társkeresőn keresztül ismerkednek. Ezzel természetesen nincsen semmi baj, sőt, sok esetben igenis jó döntés ebbe a kalandba belevágni. Ennek az új ismerkedési formának a legnagyobb pozitívuma talán abban rejlik, hogy egy személy például pár óra leforgása alatt több embert is megismerhet.

Nyilván ez a való életben nem megoldható, főleg azért, mert manapság sokaknak nincs is idejük a hagyományos értelemben vett randikra. Emellett az is hatalmas előny, hogy nem akadály a térbeli távolság, és az ország, sőt, az egész világ különböző pontjain élő személyek is órákat beszélhetnek egymással. Ugye mindez az internet adta lehetőségek nélkül lehetetlen lenne. Ebben a közegben való ismerkedés sokszor hoz kellemes meglepetéseket.

Az ismeretségek gyakran a való életben való találkozáshoz vezetnek, ami ugye legtöbbször már egy jó jel, arra utalva, hogy a két személyben vannak közös dolgok és felkeltették egymás érdeklődését. Ez azért is jó, mert a legtöbben azzal a céllal választják az online társkeresőt, hogy aztán komolyra forduljanak a dolgok. Nyilván sokan tartanak ettől és a legtöbbször előforduló, felbukkanó kérdés ekkor az, hogy mi van, ha élőben nem lesz olyan jó minden, mint online, gondolva itt főleg a külsőségekre?

Ez a kérdés azért merülhet fel egyesekben, férfiakban és nőkben egyaránt, mert gyakran nem a személybe szeretnek bele, akivel beszélgetnek, hanem egy kreált ideába, egy eszmébe, abba amit az illetőről elképzeltek az ismerkedés alatt. Persze azt mindenkinek tudnia kell, hogy ha valaki megtalálja az igazi szerelmet, akkor a másik embert a hibáival, gyarlóságaival együtt fogja szeretni, és nem a róla elképzelt tökéletes lénybe lesz szerelmes. Hol érdemes próbálkozni? Rengetegen nagyon örülnek annak, hogy egyszer esélyt adtak a parom.hu oldalnak, ahol sok úriember és hölgy várja az igazit, azt a személyt, aki minden téren megfelel majd az igényeknek.

Print Friendly, PDF & Email